A karácsony örömteli eseménnyel gazdagította az ünnepet: G keresztapa lett! Mindenki nagyon meghatódott. Én is… kétszeres keresztanya vagyok a húgom jóvoltából, tudom milyen érzés, amikor a testvérednek gyereke születik. Végre az ifjú szülők is átélhetik azt a boldogságot, amiben nekünk is volt részünk…
Mégis, örömömbe egy kis üröm vegyül. 10 év korkülönbség van az ifjú keresztgyermek és a nagylányom között. Gyerekkorban ez nem a játszópajtások közötti kötelék – azt gondolom, hogy talán felnőttként lesznek majd jó barátok. Addig is esetleg dajkaság lesz belőle, ha a pubertás bele nem rondít a kiskamasz lelkébe…
Saját hugicám gyerekei korban közelebb állnak az enyémekhez, de hát ott meg a földrajzi távolságot érzem áthidalhatalannak. Az ember lánya két gyerekkel jól meggondolja, hogy mikor röpköd, mennyi időt töltünk együtt, milyen formában. Vagy csak bennem veszett el a vagány énem örökre?
Mindig a hétköznapok emberének vallottam magam. Úgy éreztem, hogy nem csak ünnepekkor, a kirakatban tudom jól érezni magam, hanem a hétköznapokat is ünneppé tudom varázsolni. Mégis, ez a karácsony valahogy elvette a hitemet és már az ünnepet is inkább mókuskeréknek érzem, mint ünnepnek. Csak darálom a napirendi pontokat, és alig várom, hogy szusszanjak egyet január első hétfőjén.
Vágyom valamire, amiről azt hittem, hogy régen az enyém lehetett volna. Valójában most is az enyém lehetne, de ahhoz valami más is kell még. Hogy mi, azt nem tudom.