Selyemszalag

Igen, a szomszéd. Pontosabban a szomszéd ház erkélye, amiről szó van. Amíg nem nőtt ilyen terebélyesre az ecetfa az udvarunkon, akarva-akaratlanul láttam a szomszéd épület keleti tájolású erkélyeit. Sokszor elképzeltem, vajon kifélék-mifélék a lakók. Vajon boldogok, amikor reggelente a nehéz sötétítőfüggönyt széthúzva a napfényben fürdőznek a porszemek a reggelizőpult felett? Vajon csak megszokásból szívják azt… Tovább »

Pardon, nem ismerem ezt a kifejezést. Megmagyaráznád, kérlek? Már akkor sem tudnék örülni neki, ha mégis megvalósulna. Mert már késő. Akkor kellett volna. Régen és nem most. Nem majd. Mire meglenne, már annyit kínlódnék érte, hogy azt érzem, kár körömszakadtáig ragaszkodnom hozzá. Kár küzdeni érte. Hiszen azt képzeltem mindig, hogy nem kell küzdeni érte, hanem megy… Tovább »

Mennék… költöznék. Most már ott tartok, hogy akárhova, egy albérletbe is akár, csak el innen, el. Minden reggel az első dolgom, hogy az új lakáshirdetéseket böngészem 100 négyzetméter felett. Mától már alatta is. És az albérleteket is elkezdtem. Nem is tudom, mit akarok. Ismerem a házunk minden zegét-zugát, gondolatban százszor átalakítottam, és mégis azt érzem, hogy… Tovább »

Vasárnapi ebédre jöttünk össze, mint egy olasz család a “mammánál”. Ebéd után anyám előállt a kéréssel: most aztán ruhapakolás. Évek óta gyűjtögeti a kinőtt gyerekruhákat, az átalakításra váró örök divat darabokat, minden holmit, ami még valamikor valakinek egyszer jó lesz… “Amibe belefogyok, amit majd átalakítok, ami valaha rámjött és most itt van mementónak boldogult lánykoromból…” Ki… Tovább »